Bronchoscopia, bronchographia

A bronchoscopia a légutak vizsgálatára szolgáló endoscopos eljárás. Az első brochoscopiát Gustav Killian végezte el 1897-ben, amely során egy légúti idegentestet (=corpus alienum) távolított el.

A rigid brochoscopok után nagy előreépést jelentett a modern száloptikás flexibilis eszközök megjelenése (ami a vizsgálat spanyol inkvizícióra emlékeztető voltát nagymértékben csökkentette). Az idegentest-eltávolításra azonban a rigid típusú használatos ma is.

Rigid bronchoscop


Flexibilis bronchoscop

Az endoscopia általános jellemzője, hogy nemcsak diagnosztikus [légutak áttekintése; BAL= bronchoalveolaris lavage: sejtek, kórokozók nyerése mosófolyadékkal; vérzésforrások felderítése; fluorescens fényben a praecancerosus (rákmegelőző állapot) területek sötétvörösek, az épek zöldek; biopsiavétel tumorokból]; hanem terápiás célokat is szolgálhat (secretum leszívása, idegentestek eltávolítása, vérzéscsillapítás, egyes tumorok eltávolítása, szűkületek stentelése).
A vizsgálat előtt a páciens enyhe sedativumokat és a légúti váladékképződést csökkentő gyógyszereket kap, a beavatkozást a felső légutak helyi érzéstelenítésében végzik.
A legfontosabb komplikációk a laryngospasmus (gégegörcs), hangszalag- és nyálkahártya-sérülés, vérzés, pneumothorax (légmell),; főként a rigid eszköz használatából adódnak. Mortalitás: 0,02%. (http://www.ncbi.nlm.nih.gov/pubmed/11132547)

Átlagos felnőttben a metszőfogak-hangszalag távolság 15 +/- 1-2 cm; a metszőfogak-carina tracheae távolság 20 +/- 1-2 cm; az orrnyílás-carina tracheae távolság 30 +/- 1-2 cm.
Az endoscopos vizsgálat diagnosztikus alternatívája a spirál CT, ill. a CT-adatokból számítógéppel előállított ún. "virtuális endoscopia"; azonban ezekben az esetekben nincs lehetőség egyidejű terápiás beavatkozásra is.

További információk:

http://www.answers.com/topic/bronchoscopy?cat=health

A bronchographia a bronchusfa klasszikus röntgen-kontrasztanyagos képalkotó vizsgálata. A kontrasztanyagot kontrasztkatéteren vagy bronchoscopon át juttatják be az alsó légutakba. Ott a kontrasztanyag filmszerűen szétterülve vékony bevonatot képez, így ábrázolódnak a bronchusfa részletei.

A fejlett bronchoscopia és a modern radiológiai vizsgálatok mellett egyre inkább háttérbe szorult. A vizsgálat célja elsősorban a légutak anomáliáinak (fejlődési rendellenességek, szűkületek, elzáródások, tumorok okozta elváltozások) felderítése. A vizsgálat komplikációi a laryngospasmus, bronchospasmus, gyulladás, allergiás reakcióklehetnek. Mindezek alapján a vizsgálat (ahogy adott esetben a bronchoscopia is) kontraindikált, beleszámítva azt is, hogy ionizáló sugárzásra van szükség a bronchographia során a képalkotáshoz.

További információk:

http://centegra.org/content.asp?pageid=P07744

Luigi Rolando

sz.:Torinó, 1773.06.16.;
mh.:Torinó, 1831.04.20.
olasz anatómus és élettanász

Életrajza:

Édesapját korán elveszítette, három ember határozat meg sorsát: anyai nagybátyja, Antonio Maffei atya, aki felnevelte, Dr. Cigna, az anatómiaprofesszora, aki felismerte a tehetségét, és Dr. Anformi, aki bevezette az orvosi praxisba és a város előkelő köreibe. Először filozófiát tanult, majd orvosegyetemet végzett piemonti szülővárosában 1793-ban, ezután gyakorló orvosként tevékenykedett . 1802-ben megvédte a tüdő összehasonlító anatómiájáról írt doktori disszertációját. Napóleon olaszországi inváziója elől menekülve Firenzében töltött három évet (1805-1807), ahol boncolással elmélyítette anatómiatudását, valamint anatómiai vázlatok és rajzok készítését tanulta meg, és az idegszövetet tanulmányozta mikroszkóp alatt. Ezután Szardíniára ment, ahol fő elméletein dolgozott. 1804-ben a Sassari Egyetem anatómiaprofesszora lett, majd Savoia és Piemont visszacsatolása után 1814-ben Torinóban kapott professzori kinevezést, ott anatómiai gyűjteményt alapított, amely ma is az ő nevét viseli (Museo di Anatomia Umana "Luigi Rolando", Torino, http://www.museounito.it/anatomia/), és a királyi család udvari orvosa lett. 1831-ben, rákban halt meg.

Tudományos munkássága:

Elektromos ingerléssel és léziókkal vizsgálta kísérleteiben az agykérget, a lokalizációs térképezés úttörője volt. Leírta, hogy a cerebralis onvulsióknak rögzített mintázata van, leírta a sensoros és a motoros gyrusokat. Ő írta le először a leggyakoribb benignus gyermekkori, centrotemporalis tüskékkel rendelkező, a sulcus centralis területéről kiinduló epilepsziaformát (Rolando-epilepszia). Arra a téves következtetésre jutott, hogy a kisagy "az élet mozgató energiájának" a forrása. Leírta a gerincvelői szürkeállomány szerkezetének bonyolultságát, felfedezte a substantia gelatinosa-t. Arra a következtetésre jutott, hogy az idegi struktúrák idegrostokon át, elektromos impulzusok révén kapcsolódnak egymáshoz. Küzdött kortársaival, Gall-lal és Spurzheim-mel a cerebralis lokalizáció, Flourens-szel a kisagyi funkciók terén tett felfedezéséinek elsőségéért. Képzett zoológus is volt, 1822-ben egy új állatfajt írt le, és zoológus barátja, Franco Andrea Bonelli tiszteletére Bonellia viridis-nek nevezte el (magyar neve "villásormányú féreg", http://en.wikipedia.org/wiki/Bonellia_viridis). Erőfeszítései nagymértékben hozzájárultak az agyfunkciók tisztázásához, anatómiai megfigyelései pontosak és maradandóak voltak. A frontalis és a parietalis lebeny határa, a sulcus centralis és a gerincvelő hátsó szarvának szürkeállományi területe, a substantia gelatinosa ma is őrzi nevét a nomenclaturában.

Főbb művei:

• Sulle cause da cui dipende la vita negli esseri organizzati (1801)
• Saggio sopra la struttura del cervello dell'uomo e degli animali e sopra le funzioni del sistema nervoso (1809)
• Manuale di anatomia fisiologica (1809)
• Description d'un animal noveau qui appartienent á la classe des Echinodermes (1822)
• Ricerche anatomiche sulla struttura della midolla spinale (1824)
• Osservazioni sul cervelletto (1825)
• Della struttura degli emisferi cerebrali (1830)